Legnagyobb segítségem egész pályafutásom alatt

Amikor én kikerültem a főiskoláról már tudtam, hogy pontosan milyen karrierutat akarok bejárni, hogy hol szeretnék dolgozni, milyen paraméterekkel szeretnék lépdelni a ranglétrán és hát persze hogy mi lesz az egész törekvésem végső célja, egy kapcsolattartói vezetői állás. Nem igazán vagyok már messze ettől, és azt kell mondjam, hogy a tervezésem nem csak tökéletes, de szinte minden úgy is sikerül, ahogy abban megírtam, pedig általában azért valljuk meg őszintén, ez ritkán szokott sikerülni. Ennek alapján pedig szerencsésnek érzem és érezhetem is magam. Az évek során szinte egyszer sem fordult elő sem a munka sem pedig a munkatársakkal való kapcsolat vagy a munkahely váltás miatt, hogy veszélybe került volna ez a jól felépített karrier út, most viszont mégis azt kell mondjam, hogy rezgett a léc.

Egy nagyon fontos határidős feladatot kellett ugyanis megcsinálnom, ami egy nagyobb projekt végső állomásaként meghatározta annak a befejezési idejét, vagyis hogy ha én csúsztam volna a feladat átadásával, akkor az egész projekt vállalási ideje növekedett volna, ami biztosan fejvesztéssel járt volna részemről, hiszen egy elég fontos kampányfeladatról beszélünk. Nem is lett volna semmi gond, hogy ha nem mindenre a telefonom használnám, vagy hogy ha lenne az adatokról biztonsági mentésem, vagy legalább nem esett volna ki a kezemből és tört volna használhatatlan állapotra a készülék.

Egyetlen reményem az volt, hogy az adatmentés telefonról megoldja a problémámat. De persze erre a feladatra nagyon nehéz manapság olyan csapatot találni, akik tökéletes munkát végeznek, nem kérnek el azért egy vagyont a segítségért és gyorsan is dolgoznak. Nekem hála a jó égnek sikerült, hiszen az androidszerviz.hu csapata tökéletes segítségével megmentette a karrieremet és az állásomat. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, hogy ha bármkor ilyen szempontból bajba kerül és adatmentés szükséges a telefonjáról. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul elégedett lesz a szolgáltatásuk gyorsaságával, árával és minőségével is.